2011. március 26., szombat

Csemege

Úgy döntöttem, blogot indítok a túrázásaimnak, hogy leírjam, néhol mit össze szerencsétlenkedtem, mennyire elfáradtam, eláztam az esőben vagy épp ragadtam a sárba. A múltra visszatekintve, eszembe jutott, amikor a Körösök Völgye Társasággal biciklitúrára mentem vagy amikor Gerlai kerülővel közelítettem meg Békéscsabát, két keréken. Volt, hogy Kékkútra indultunk, ami a "kanyar után, a fák mögött volt", és megesett, hogy kigyalogoltam a szentjakabi Bencés Apátsághoz, mert úgy tartotta kedvem. Persze, meg kell említeni azt, amikor nekivágtam a Zaranyi erdőnek, amikor először találkoztam a Geocashing nevű játékkal, és azokat az eseteket is, amikor nem csendben panaszkodtam, mert fáradt voltam, beázott a csizmám, szorított a csizmám, nem mertem lefelé menni a hegyről és féltem, hogy jön a medve.

Ezentúl igyekszem pontosan megírni, mely sétám vagy biciklis utam milyen is volt valóban, és próbálok majd képeket is mellékelni hozzá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése